Vasárnap délelőtt 10 órakor érkeztek be a templomba a fiatalok, énekelve és kérve: „Vezess Jézusunk, s véled indulunk, küzdelemre hív az élet, had kövessünk benne téged.”
Rácz Ervin lelkipásztor alapigeként Jób hitvallását olvasta fel: „Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára megáll a por fölött, és ha ez a bőröm szertefoszlik is, testem nélkül is meglátom az Istent.” (Jób 19,25-26) Egy kis szójátékkal élve, a konfirmáció nem „kínformáció” és nem „kámformáció”, azaz nem lehet szenvedés és nem az eltünés előtti utolsó momentum, hanem örömteli hitvallás az élő Krisztusról és a vele való út kezdete. Személyes kapcsolatra van szükség az élő Megváltóval, aki a legnagyobb mélységeben is megtart a hit által, a feltámadásban való hit fénye pedig ebben az életben is vezet.
A konfirmáció előtt közvetlenül elhangzott az ézsaiási Ige: „Ne félj mert megváltottalak…” A félelem el is tűnt, s ezt követően az ún. kiskátéból és Heidelbergi Kátéból feltett kérdésekre válaszoltak a konfirmandusok, majd aranymondásokat és énekeskönyvi szövegeket is mondtak: Csorvási Panna, Domnita Barbara, Erdődi Petra, Kiss Eszter, Pászti Edina, Széles Anna, Vajda Zsanett, Varga Tifanni, Csorvási Csongor, Kocsis András és Virág Zoltán. Hittel és könnyel a szemükben vallották meg énekben: „Új szövetséged elfogadom, Magam egészen odaadom, Nem tartok semmit, legyen tiéd, Félelmeimtől irgalmad véd! Áttört kezedbe kezem teszem, Ne engedd kérlek, ha elveszem. Láncolj magadhoz örökre már, Nincsen itt részem, nincs, ami vár. Hű lenni nékem, tudom, nehéz, De szívem lássad, hű lenni kész. Járva az útat, ha botlanék, Emelj magadhoz, keresztedért.”
A Krisztus katonáihoz méltó határozott fogadalomtétel után a konfirmandusok nevében Varga Tifanni köszönte meg kátés éveket, majd Csorvási Bianka gyülekezeti ifjúsági elnök és Csorvási Béla főgondnok is azt hangsúlyozta, visszavárják őket, hogy a gyülekezetben épüljön tovább hitük. Most tudják: megváltójuk él.